A reggelt Kincső e-mailjének újbóli elolvasásával indítottam. Már hónapok óta semmit nem tudtam róla (sem), úgyhogy megörültem a - saját bevallása szerint élete leghosszabb - válaszának. Úgy vélem, hogy a mostani élethelyzetünkben pont tudunk egymásnak segíteni,
A két angol egészen laza volt, mindkettőről 15-20 perccel előtte leléphettünk. Ma kiderült, hogy orvosi szakszövegalkotásból 89,5%-ot írtam. Ez nem is annyira rossz, tekintve azt, hogy nem kifejezetten szeretek angolul kommunikálni (még akkor sem, ha a csoportokban egész jónak számítok). Az idegen nyelvi kurzusokat csak az extra kreditek és a Profex szaknyelvvizsga miatt vesszük fel, egyébként senkit nem érdekelnének.
A mostani kondi jobb volt, mint múltkor, mást eszközöket is kipróbáltam. És sikerült utánajárni az izommizériának - most már óvatosabban kéne pakolni a súlyokat a gépekre. És minden tiszteletem a tesinéninek, aki egyre hajlottabb kora ellenére versenyben van a fiatalokkal. És akkor még megjegyzi, hogy de gáz, hogy már nem bír annyit, mert öreg. Kérdem én: ha mist itt tart még, akkor mire volt képes korábban?? :-D
Az esőben gyorsan áttalpaltam a belgyógyász-nefrológiai osztályra, hogy letudjam az ápolástani gyakorlatot. Némi várakozás után bementünk az EKG-s szobába, ott a fölös szerkentyűket eltávolították, csak egy kicsi meg egy nagy ágy volt szépen előkészítve. Heten voltunk (mert egy alkalomra csak max nyolcan jelentkezhetnek a hely miatt) és egy néni, aki elmagyarázta a kézmosás, fertőtlenítés, megágyazás - ha nem is minden - csínját-bínját. Ezután egy leányzó lefeküdt az ágyra és rajta gyakoroltuk az oldalra fektetést és a visszahúzást (ha lecsúszik az ágyon a beteg és feljebb akarjuk fektetni az ágyon). Egy másik lány felhasználásával a felültetést és a betegszékre kiültetést is elvégezte mindenki. A gyakorlatot vérnyomásmérés zárta, egyszerű higanyos és digitális mérőeszközzel, mindenki mért és őt is mérték. Mindez egy óra alatt megvolt. Kicsit többre számítottam, de azért ez sem volt rossz.
Visszaérve a szobába ebéd, kis gitárjáték, lazulás, blogírás. A továbbiakban anatómia/szövettan tanulása lehetséges, a pénteki számonkérés indokolja.
A legjobbakat, mert az jár nektek :)
D.