Sok minden történt, mióta legutóbb blogoltam. Elnézést a kedves olvasóktól, de nagyon gyors, tanulásban gazdag időszakon vagyok túl. Az agytágítás a körülmények miatt éjszaka történt, ezért az alvás eltolódott, ez pedig mindenfélét magával hozott. Tudnék én még tovább magyarázkodni, de nem erről akartok olvasni, gondolom. Úgyis több lesz, mint egy átlagos bejegyzés.
A szerda egy kicsit fárasztóbb volt, mint általában. Az OTT (orvostudomány története) a szokásosat hozta, a HV (hogyan vizsgázzunk) pedig egyenesen véres volt. Négyből 3 tételt tudtam annyira, hogy egy jó jegyre lefeleltem volna. Oh, naná, hogy a negyedik jutott nekem..be is írta a vizsgáztató a kapát. Egyébként aznap mindenki kapott jegyet. Négy visszaadta a tételét, négy pedig vizsgázott.
Ezt persze le kellett vezetnem valahogy, úgyhogy elkísértem Sárit a sulikórus próbájára, mert nem mert egyedül elmenni (!!). A dologból annyi lett, hogy mindkettőnket bevették a kórusba. :) Nem olyan, mint az előző kórus, ahová jártam, de gőz-leeresztésnek elég. Próba hétfőn és szerdán este. A szerdát persze kihagyom, akkor csak kivételesen tudtam elmenni. Anyag: Lion sleeps tonight és az Everybody című nóta a Backstreet Boys-tól, valamint a We are the world - persze nem a Hofi-féle :-) Próba közben kinyomtam Mamit, aki hívott.
Utána a kedves szekrénytársam meghívott a szobájába danászni. Közben kényelmi okok miatt kiszedtem a cuccaimat a zsebeimből, amit ott hagytam, amikor távoztam. Ez persze csak később jutott eszembe. Kopogtatás után feladtam és lementem a tanulóba, hátha ott van. Nem volt, viszont kaptam egy csajtól egy telefont, hogy másnap reggel fel tudjak kelni.
Csütörtök reggel a 7-re beállított telefonra keltem. Reggeli rutin-levélnézéskor észrevettem, hogy a számítógép már 8:12-t mutat. A telefon nem volt átállítva, ezért elkéstem az első előadást. Ahol Sári türelmetlenül feszengett, ugyanis 7:26-kor Mami megint hívott és ő vette fel a telefont. :-) mondta neki, hogy az évfolyamtársam és hogy a szobájában hagytam a dolgaimat, amikor ott jártam. Ez úgy is hangozhat, hogy én lazán szobára mentem egy lányhoz, de Mami nem is hallotta a járművek zajától. A legszebb volt, hogy mire megkaptam a tárcát, telefont, iratokat, már 5-10 embertől hallottam vissza, hogy mi is történt az éjszaka és reggel..
Aztán előadás után beszéltem nagymamámmal és megbeszéltük, hogy találkozunk délután- ami létre is jött. Csak elkísértem a Bori nénihez (barátnője, nála aludt), mert kiderült, hogy pénteken többet tudunk együtt lenni. Vissza a koleszbe, tanulás az éjszakában, kettőig.
A hét ötödik napján nehéz kelés (már saját, beállított telefonnal), olyan érzéssel, mint akit tarkón vágtak egy péklapáttal. Punnyadás a zsúfolt előadóban (a 200 szék közül csak durván 15-20 látta el a funkcióját), aki volt, az is az anatómia atlaszt bújta. Aztán a nagy esemény délután két órakor. Nehezebbre számítottam, de ez nem vigasztalt, mert borzalmas lett így is. Csak sikerüljön egy kettes átlagot kihozni a egészből! Utána megbeszéltük, hogy az előtte hirdetett karaoke-partyra elmegyünk, ami elvileg 14:00-22:00 óráig tartott.
De előtte találkozás Mamival a vasútállomáson. Ott egy ideig üldögéltünk az egyik padon, beszélgetve erről-arról. Közben mentek el előttünk az évfolyamtársaim..akik gondolom tudták a telefonos esetről.. Felmentünk Bori nénihez, megvacsoráltunk gyertyával, vörösborral, jó hangulatban. Bori néni mondta, hogy nyugodtan mehetek hozzá bármikor, csak otthon legyen. Lassan ott tartok, hogy élni fogok a meghívásával, ha ily rossz tanulási körülmények között tengődöm.
A karaoke-partyra (ki gondolta volna?) érdeklődés híján ketten mentünk el Sárival. Nyolckor érkeztünk és akkor még találkoztunk az én csoporttársaimmal, de már az utolsó számokra értünk oda, pedig tízig ígérték. Kompenzálásképpen kiviteleztem második szobára menésemet és gitározni tanítottam a leányzót. Plusz musicaleket énekeltünk és nagy, komoly beszélgetést folytattunk. Lényeg a lényeg: kettőkor távoztam. De a cuccaimmal! :-) :-)
Tegnap semmi különös, kialudtam magam, boltban voltam, gitároztam, gitárszámot tanulgattam (már majdnem tudom), eucharisztián voltam. Ma meg takarítás, lelkiekben felkészültem a hétkezdésre.
Most pedig istenhozzádot mundok néktek.
Isten hozzátok! :-D
D.