Most megint minden napsütéses-mosolygós. Az olvasónak akár az is lehet a véleménye, hogy csak a siralmas momentumokat tudom megragadni, de nem is így van! :)

Sokat segített a szombati Teddy Maci Kórház. Úgy vártam, mint egy kis óvodás az első napot az iskolában..:-) És várakozásaimban nem is kellett csalódnom. A Gyermekklinikán egy nyílt napot (?) tartottak, bohócdoktorokkal, teddysekkel - móka, kacagás, estébé. Én nem nagyon bírom a bohócokat, cirkuszban sem értettem a jelenlétüket. Talán bennem van a hiba, de soha nem találtam viccesnek a bohóckodásukat.

Kaptunk két helyiséget: egy tanácsteremben és egy kórteremben kellett működnünk, a kórteremben még egy normális asztal sem volt, úgyhogy némi anyagmozgatás után az ágyakon rendezkedtünk be. Az egyszer használatos eszközöket (hajzacskó, műtősmaszk, játékszuri, spatula) a gyerekeknek adhattuk, az állandó szerszámokat (röntgenképek, fonendoszkópok, térdkalapács, homloktükör, stb) pedig használhattuk, a végén azokat össze kellett szedni. 14-14 medikus/medika volt egy teremben, a mi termünkben 5 helyen lehetett plüssállatokat gyógyítani.

Amikor megérkezett az első vendégünk, kicsit lefagytam és azon kezdtem gondolkodni, hogy hogyan is kéne hozzákezdenem az egészhez. De még a gondolat végére sem értem, Anita (a csoporttársam) már oda is ugrott a kislányhoz és nagyon kedvesen, közvetlenül beszélgetett vele, odavezette az egyik ágyhoz és már ment is minden, mint a karikacsapás. A legnagyobb az volt, ahogy a kislányhoz odament, ahogy beszélt hozzá, ahogy viszonyult az egészhez. Ez az, ami a gyerekekkel való foglalkozást csodálatossá teszi. Ha mindkét fél lelkesen, közvetlenül viszonyul egymáshoz, akkor abból nagyon sok jó származhat.

Aztán én is belelendültem. Muszáj is volt, mert egy idő után már nem fértek el egymás mellett az emberek, akkora tömeg volt. Persze a legnagyobb helyet a szülők foglalták el. Kérdezgettem a kicsiket az ő orvosukról, próbáltam párhuzamokat vonni a plüssállatok kezelése és a saját megvizsgálásuk között, persze minél több humorral, jókedvvel. Tudja sok ember, hogy szeretem viccesre venni a figurát :)

Amíg a csemetékkel egy maci törött lábát kötöztük be vagy épp lázat mértünk, anyut-aput próbáltam rávenni, hogy a füzetünkbe, a vendégkönyvbe írjanak, addig is elfoglalva magukat. A közintézetek (óvodák, iskolák) dolgozói sablonszerű bejegyzéseket írtak, általában "Kedves teddyk!" kezdéssel, néhányan dicsérték a közvetlen, segítőkész légkört, amivel a gyerekek általában (sajnos) nem találkoznak a rendelőkben. És a csúcs: egy apuka a vendégkönyvbe beírta, hogy Dávid segítőkész és türelmes..:-P

Úgy látszik, hogy ez tényleg nagyon számít az embereknek. Pedig nem erőltettem magam, csak dolgoztam a gyerkőcökkel, ahogyan tudtam. Ezek a visszajelzések azok, amik pályán tartanak, amik jelzik, hogy nem rossz az, amit csinálni akarok, és lelkesítenek a továbbiakban is. :-)

Szép estét, bagolyhuhogósat

D.